Szokolay Sándor az alföldi Kunágotán született 1931. március 30-án. Zenei tanulmányait 1947-ben a legendás békéstarhosi zenei gimnáziumban, a Kodály-módszer első fellegvárában kezdte, ott is érettségizett 1950-ben. 1950-től a Zeneakadémián tanult zeneszerzést Szabó Ferenc és Farkas Ferenc tanítványaként. Békéstarhoson ösztönösen választotta a komponálást hivatásul. Két példaképe Kodály Zoltán és Németh László. "Tőlük tanultam meg, hogy nekünk, magyaroknak, mindig ki kell mondanunk az igazságot. És hogy a tehetségnél fontosabb a tartás" - mondta egy alkalommal, hogy aztán Kodály filozófiáját követve ő is a hazaszeretetet és a hitet állítsa gazdag életművének középpontjába.
Diplomájának megszerzése után, 1957-től 1961-ig a Magyar Rádió zenei lektora és szerkesztője volt. 1966-tól 1994-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár és karvezető, valamint zeneszerzés tanszakán ellenpontot, prozódiát és zeneszerzést tanított, 1982-től egyetemi tanárként. A hetvenes évek második felében a Magyar Televízió zenei lektoraként dolgozott. 1994-ben egyetemi tanárként nyugdíjba vonult, mostanáig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa volt.
Szokolay Sándor - többek között Durkó Zsolt, Petrovics Emil, Bozay Attila, Szőllősy András társaként - egy nagy magyar zeneszerző-nemzedék egyik "utolsó mohikánjaként" hatalmas életművet hagyott hátra. Minden egyes hang kottába szedésével nyíltan hirdetve nem kisebb célért, mint egy jobb világért harcolt - műveivel és témaválasztásaival tudatosan vállalta ezt a küldetést. Sokak szerint ez a küzdelem érlelte Szokolay zenéjét nemessé, rendkívülivé. Szabó Dénes karnagy ezt így fogalmazta meg: "Ha rossz világ lesz, nehéz sorsuk lesz a Szokolay-daraboknak, ha jó, akkor sokat fogják játszani őket."
Szokolay Sándort egész életében konok derűlátás, tüzes hit, egyszerre ellenállhatatlan lobogás és rendíthetetlen békesség jellemezte. Lutheránusként nevelkedett, de hite, amelyről azt vallotta, hogy számára "légzési forma", mindig is szeretett volna egyetemes lenni.
Hét operát írt, közülük a Vérnász (1964) világsikert hozott, és a mai napig a legsikeresebb magyar zenedráma: tizenkilenc operaházban mutatták be. Operát írt többek között Hamletről, Szent Margitról, Sámsonról. Komponált több szimfóniát, versenyműveket, oratóriumokat, miséket, kantátákat, balettzenét, számos kamarazenét és sok kórusművet.
Az alkotás mellett lelkesen szolgálta a magyar zenekultúra ügyét hosszú időn át. Volt a Magyar Kodály Társaság elnöke (1978), a budapesti Operabarátok (1985), a Magyar Zenei Kamara (1991-92), a Nemzeti Alapítvány kuratóriumának elnöke (1991-92). 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A zenei közélet harcaitól megfáradva csaknem két évtizede Sopronba költözött, és komponált rendíthetetlenül, illetve megmaradt a kodályi szellem hordozójának. Szokolay Sándort 1960-ban és 1965-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1966-ban Kossuth-díjjal, 1987-ben és 2001-ben Bartók-Pásztory-díjjal tüntették ki, 2002-ben megkapta a Corvin-láncot. 1976-tól volt érdemes művész, később a kiváló művész címnek is birtokosa lett. Magyar Örökség-díjjal is elismerték munkásságát 1998-ban. 2008-ban Prima-díjat, 2011-ben pedig Artisjus-díjat kapott.
Hét operája, 22 oratóriuma a pálya kezdetéről származó A tűz márciusától az Október végi tiszta lángokig terjed, és magában foglalja a Kodály iránti elkötelezettség, valamint a múlt rendszerben sem rejtett vallásosság éltette alkotásokat.
A kórusok is kaptak szerethető énekelnivalót Szokolay Sándortól, és gondolt a pedagógiai irodalom gyarapítására is. Szólókantátái felmutatták - a tanára, Farkas Ferenc szavai szerint 'az eget is kimeszelni akaró' - Szokolay líráját is. E kompozíciókat, miként a két vonósnégyest is tartalmazó sokszínű kamarazenei termést és hat versenyművét jórészt a munkásság középső szakaszában hozta létre.
Szokolay Sándor a Zeneakadémia tiszteletnek és szeretetnek örvendő tanára volt: zeneszerzést és egyik meghatározó mestere, Bárdos Lajos nyomdokain prozódiát tanított. Csaknem két évtizeden át a Magyar Kodály Társaság elnöke volt, és tisztségekkel is járó szerepet vállalt a rendszerváltás után a magyar zenei élet megreformálásában."
Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója: "Ha nem is ért váratlanul ez a hír, mindenképp megrendítő, mert nagy zenész egyéniséget vesztettünk el. Még, ha nem is mindenki értékeli így, hiszen tudva az ő világnézeti-politikai orientációjáról, némelyeknek nem szimpatikus, hogy ennyire a nép-nemzeti oldalon állt, ám ezt hittel és méltósággal tette. Fejet kell hajtanunk az életmű előtt, amely nagyrészt feldolgozatlan. Megvizsgálni, hogy mit hagyott maga után, műveinek jelentős része kiadatlan, legalábbis nyomtatásban például az operák nehezen hozzáférhetők, ha az ember Szokolay-opuszt keres zeneműboltokban, szinte alig talál valamit ahhoz képest, hogy több mint félezer művet alkotott. Amit dirigáltam tőle, akár fiatalkori, akár időskori művekről legyen szó, mind lelkem mélyéig megérintett. A fő ismérve, hogy valaki milyen helyet foglal el nemcsak az adott korszak, ország, hanem az egész világ mindenkori zenei hierarchiájában, hogy mennyire szól hozzánk, amit írt. Szokolay Sándor életműve, azt hiszem, nekünk, a mindenkor jelenlévő embereknek szól."
"Tanárom volt a Zeneakadémia zeneszerzés szakán, és a utolsó alkotókorszakában több darabjánál betanítóként, karmesterként lehettem mellette - mondta Gémesi Géza zeneszerző, karmester. - Nagy távlatból visszatekintve látom igazán kiemelkedőnek, ahogy engedett bennünket a saját karakterünk szerint kibontakozni olyan korszakban - 1979 és 1984 között -, amely nem kedvezett az egyéniségnek. Szabadságot kaptunk tőle, Kondor Ádámmal vagy Legány Dénessel egyáltalán nem hasonlítottunk egymásra, egy dolog kivételével, ami rá is jellemző volt: nem várta el hogyan, csak azt, hogy keményen dolgozzunk. Ezt mindannyian megtettük. Az utolsó két nagy oratorikus darabja bemutatásánál mellette lehettem. Óriási élmény volt tapasztalni, hogy nagyon határozott értékrendű, vállalt elkötelezettségű emberként ebben az időszakban is rendkívül elfogadónak mutatkozott azokkal is, akik nem vele azonos oldalon álltak. Meg tudott maradni értékcentrikusnak. Amikor pedig már igen beteg volt, példát mutatott, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szakmai elkötelezettsége és a család fontossága között. Azzal, hogy eltávozott közülünk ez a mentalitás is nagyot veszített."
Életének 83. évében hunyt el Szokolay Sándor. A Kossuth-díjas zeneszerzőt vasárnap, soproni otthonában érte a halál - közölte a család. Több százan búcsúztak szombaton Sopronban Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőtől. A gyászszertartáson és temetésen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. A soproni evangélikus templomban tartott gyászszertartáson valamennyi búcsúzó kiemelte a 82 évesen elhunyt művész magyarságát, hitét, rendkívüli személyiségét. Balog Zoltán miniszter úgy fogalmazott: boldog az a nemzet, erős az a kultúra, gazdag az az ország, ahol ilyen fiak születnek és alkotnak. Szokolay Sándor az egyik kiválósága volt annak a Kodály-nemzedéknek, amelynek tagjai az alkotáson túl, mindennel, amit tettek, az egész nemzet felemelkedését kívánták szolgálni – emlékezett a miniszter. Batta András a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem korábbi rektora szerint Szokolay Sándor mindig a szívére hallgatott, merész alkotó volt. Egyszerre járt Bartók és Kodály útján, anélkül, hogy eltévedt volna, vagy összekeverte volna ezt a két utat - hangsúlyozta. Szokolay Sándortól a Magyar Művészeti Akadémia elnöke is elköszönt. "Hiányod felfoghatatlan, nem sírunk, hozzád ez méltatlanul kevés lehetne, csak élünk gyanútlanul tovább veled, és várjuk türelmesen a következő találkozástól, hogy újra kitárul az akadémia már mennyei kapuja" - fogalmazott Fekete György. A gyászszertartást követően a soproni evangélikus temetőben helyezték örök nyugalomra a zeneszerzőt.
Hollós Máté zeneszerző azt hangsúlyozta: "Lezárult az egyik leggazdagabb, legtartalmasabb és legsikeresebb magyar zeneszerzői életmű. Szokolay Sándor az elmúlt évek során számos alkalommal jött vissza a halálból, ahová gyengülő szíve sodorta. Az a szív, az a lélek, amely az életművet létrehozta, soha nem lankadt."
(MTI)