Balzac Honoré működése korszakot alkot a regényírás történetében. Az ő föllépésétől lehet számítani ugyanis a naturalisztikus irányzatnak a regényirodalomban való érvényesülését, amely irányzat a regényírás anyagát és módszerét egészen, s részben a szellemét is átformálta. Balzac regényei másfélék, s kiváltképpen más életfölfogást tükrözők, mint a korábban írott regények, a Stendhal néven író Henri Beyle munkáit kivéve; de nemcsak ő beszél mást, mint elődei, utána, s bizonyos részt éppen az ő irodalmi hatása folytán, maga a műfaj is átalakul s a tizenkilencedik századbeli regény más tárgyakról szól, más húrokat penget, sokkal nagyobb jelentőséget és hatáskört arrogál, mint a régi regény, amelytől jóformán csak az alapformákat vette át. A naturalisztikus irányzatnak a tizenkilencedik század regényirodalmára való befolyása oly nagy, hogy akkora hatásra előbb semmiféle irodalmi áramlat nem hivatkozhatott; az új szellem hatása a külföldi irodalmakban is rendkívüli; a francia regényírás jelesei közül pedig jóformán egy se vonta ki magát e befolyás alól. Ezen a helyen elégséges a jelenkori és a régi regények nyilvánvaló, ismeretes nagy különbségeire hivatkoznunk. Ez az átalakulás nem pusztán irodalmi jelentőségű; ama nagy különbségek a régi és az új idők filozófiai fölfogásainak különbözőségéből erednek. Balzac a regényírók közül a legelsők egyike, aki a világegyetem és az ember megítélésében arra az álláspontra helyezkedik, melyet ma természettudományosnak szokás mondani. E fölfogás szerint az ember nem középpontja a világegyetemnek, nem független lény, csak erő, mint minden egyéb; az erény nem ideál többé, csak produktum, mint a jó bor. E fölfogás alapján állva, Balzac az egész természetet reklamálja a művészet számára; nemcsak a virágot, hanem a rovart is; nem ismer szennyet; a rossz épp úgy érdekli, mint a jó, s a rossz, ha monstruózusan nagy, még jobban, mint a jó. És a szerencsétlenség meg a bűn, ha rút is, pláne ha nagyszerűen rút, inkább foglalkoztatja mint a kellemességek és az erény.

Nem lehet szó e helyütt a naturalisztikus irányzat művészeti jogosultságának kérdéséről. A naturalisztikus irányzat iskolákat teremtett, s az érvényesülés során, az eszme fejlődésének különböző álláspontjain, ez iskolák prédikátorai gyakran hangoztattak hamis jelszavakat. Az a hamis jelszó, mellyel az iskola az igazságot egyedül ez irányzat számára akarta lefoglalni, noha mindig, minden művészet az igazságot kereste és szolgálta, akármilyen fölfogás alapján állott is - és az a másik hamis jelszó, mellyel az iskola művészei a természettudomány tekintélyét és csalhatatlanságát követelték úgynevezett vizsgálódásaik - voltaképpen pedig hézagos megfigyeléseik s szükségképpen igazi tudományosság nélkül való művészi alkotásaik - számára: ne tévesszen meg bennünket a szellemi irány jelentősége és haszna felől. Ma már bizonyosságnak tetszik, hogy a naturalisztikus irányzat fejlődési fokot képviselt s úgy a gondolkozás, mint a művészet birodalmában nagy szolgálatokat tett.