Balzac regényeinek a "Comédie humaine" közös címet adta, ezzel is jelezni akarva, hogy voltaképpen egy drámát kíván szemünk elé tárni: az érdek és a szenvedély, az érvényesülésre törekvés és a kielégítést követelő vágy, az étvágy és a bűn drámáját, mely száz meg száz képből áll. Ebben a nagy drámában a színhely különböző: a cselekvés hol a családi, a magánélet elzárkózottságában játszik, hol a vidéki társaséletet jellemzi; más helyütt a színhely: Páris, és ismét más helyütt: a gondolatok világa. Ehhez képest al-címeket is ad regényei egy-egy csoportjának: Scènes de la vie privée, Scènes de le vie de province, Scènes de la vie parisenne, Scènes de la vie politique, Scènes de la vie militaire, Scènes de la vie de campagne, Études philosophiques stb. A színhelyet mindenütt a szakember körülményességével írja le, annak a tételnek hódolva, hogy a környezet jelentékeny befolyást gyakorol az ember életére. Ebben a reálisnak festett világban mintegy kétezer személyt szerepeltet. A kétezer szereplőnek nagy része megjelenik két, három, néha sok regényben; néhányan mindig a háttérben maradnak; többen hol az előtérbe kerülnek, hol csak a háttérben jelennek meg; sokan állandóan az előtérben szerepelnek; néhányan oly közel jutnak hozzánk, hogy úgy ismerjük gondolkozásukat, hibáikat és erényeiket, külsejüket, szavukjárását, mintha valósággal élnének. Történetük összefügg; egyiké kiegészíti a másikét. Mintha nem csupán a képzelet világában szerepeltek volna: szinte egész életrajzuk megállapítható, ha a róluk szóló adatokat összekeressük a kilencvenhat különböző munkából. (Ezt a munkát el is végezték: Cerfberr és Christophe, kiknek könyve, "Le Répertoire de la Comédie humaine", kitűnő cicerónéül szolgálhat annak, aki a Balzac világában ki akarja ismerni magát.) A kétezer szereplő közül mintegy húszan shakespeare-i alakokká magasodnak előttünk; a szenvedélynek akkora hatalmát látjuk, annyi nagyságot találunk bennök. De ezeken kivül még igen soknak oly reliefet tud adni az alkotó művész, hogy felejthetetlenekké válnak. És megelevenedik majdnem az egész sokaság; élettelen, nehezen elképzelhető, vagy olyan alak, aki csak az író szócsöve, igen kevés találkozik közöttük. Mindezek együtt csodálatos erővel tükrözik azt a társadalmat, melyben Balzac élt; ez az író a maga korának legélesebben látó hisztérikusa, és csak igen kevés korszak talált ilyen történetírót.

A képzelt dolgok megelevenítésének ama csodáit, melyeket Balzacnál látunk, a lángelme intuicióján kívül bizonyára jellemzési módszerének tulajdoníthatjuk. Balzac a tudós módjára jár el: elemez. Szétszedi a részleteket s megkeresi a részletek összefüggését. Az ember belső élete nyomot hagy külsőségein, hozzátartozandóságán, mozdulatain, szavajárásán; tehát az iró sorra vizsgálja mindazt, amiben alakjának egyénisége megnyilatkozhatik. Másfelől megkeresi azokat az elemeket, melyek ezt az egyéniséget meghatározzák. Az embert az formálja, a mit eszik, a mit lát, a mit olvas, a levegő, amelyet beszí, mindaz, ami környezi, a szokásai, melyek második természetévé válnak, az események, melyek hatással vannak rá stb.; tehát sorra vizsgálja alakjainak antecedenciáit, s mindezekből megállapítja egész életét. De Balzac nemcsak tudós, filozófus is. Nemcsak látja az életet, megérti a dolgok egybefüggését is, ismeri a törvényeket, melyek a számtalan láthatatlan szállal összefűzött, különnemű, egymástól távolesőnek tetsző dolgok egymáshoz tartozóságát, láncolatát, hierarchiáját meghatározzák. És ama részletekből, melyekkel alakjainak életet ad, kialakítja egyszersmind korának a történetét.

(folytatjuk)