Balzacot a kénytelenség tette íróvá. Az íráshoz szükséges hajlandóság ugyan soha se hiányzott belőle, - kora fiatalságában sok mindenfélét összeirt, tragédiákat, regényeket, amelyek senkinek se tetszettek, neki magának sem, - de huszonöt esztendős korában nem az volt a szándéka, hogy majd az írásból fog megélni. Gazdagságra és hatalomra áhítozott; az a mohó vágy, a tetterővel párosult ábrándosságnak az a nyugtalansága hajtotta, melyet Rastignac lelkivilágával ő magyarázott meg a legtökéletesebben, s tudta, hogy célját csak vállalkozással érheti el, munkával soha. Azért elhatározta, hogy fölhagy az írással és üzletember lesz. Négy esztendeig próbálkozott; előbb kiadónak csapott föl, aztán nyomdásznak, végül belebocsátkozott olyan vállalkozásokba is, amelyeknek már semmi köze az irodalomhoz. De a szerencse semmiben sem kedvezett neki. Nemcsak hogy nem gazdagodott meg, hanem roppant adósságokba bonyolódott. A négy év alatt, míg a gazdagságot hajszolta, annyi terhet vett a nyakába, hogy azután egész életén át, húsz esztendőn keresztül, nem lehetett egyéb célja, minthogy a tartozásait törlessze. Nem maradt más választása, mint ismét hozzálátni az íráshoz, s keresetéből, keserves munkájának sovány eredményéből elégíteni ki, időről-időre, hitelezőit, akiktől végképpen sohase szabadulhatott meg. Két ember munkáját kellett végeznie; mert nem volt elég annyit keresnie, amennyiből megélhet, ennél sokkal többet kellett szereznie, hogy adósságait törleszthesse s hitelezőitől megvásárolhassa szabadságát és békéjét. A meggazdagodás vágyát ritkán sújtja akkora nemezis, aminő Balzacot, akit az a rövid kaland, hogy négy évig vadászhatott a pénzre, a szerencsére, húsz esztendei rabszolga-munkára kárhoztatott. De megadással viselte sorsát s elvégezte a szinte emberfölötti munkát. Ennek a munkának a nagyságáról a következők adhatnak fogalmat.
Balzac mindössze ötven évig élt s húsz év alatt kilencvenhét művet irt meg. És nem irt könnyen, hanem kínnal, verejtékkel. Oly lelkiismeretes volt, hogy minden kéziratát tízszer-tizenkétszer javította át. Soha se jutott eszébe, hogy a könnyebb végét fogja meg a dolognak; ellenkezőleg, a módszer, amelyet választott, a leginkább fárasztó. Közben az ismeretek rengeteg sokaságát gyűjtötte halomra; minden tudomány, minden mesterség érdekelte; s mert becsvágya az volt, hogy természettudományos módszerrel dolgozzék, hogy munkái egy filozófiai rendszert tükrözzenek, s egymást magyarázva, egységes egészet alkossanak: meg kellett küzdenie nemcsak azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a művész, hanem azokkal is, amelyekkel a tudós és a filozófus találkozik. Számítsuk ehhez, hogy koronként később is kitört belőle az a nyugtalanság, mely rabszolgává tette, s ezzel együtt a fölszabadulás vágya. A vállalkozó szellemet nem tudta magában leküzdeni. A húsz év alatt vagy húsz üzleti terv foglalkoztatta elméjét, képzeletét; egyszer elutazott Szardíniába, ahol ezüstbányákat keresett; máskor hosszasan kísérletezett azzal, hogy egy új anyagból új, jobb papírt fog gyártani. De csak ezeknek az ábrándoknak, a váltón való nyargalásnak és mindennapi robotjának élt. Munkáinak a puszta tömege is ámulatba ejtő. Hogy húsz év alatt annyi betűt írhatott le, csak az a tény magyarázza meg, hogy mindennap fölkelt éjfélkor és megszakítás nélkül dolgozott délig; néha, mikor hitelezői nagyon nyaggatták, délután hat óráig is; mindig lámpafénynél, zárt ablaktáblák mellett, azzal küzdve az álom és fáradság ellen, hogy munkaközben tömérdek feketekávét ivott meg. Ez a munkásság még akkor is tiszteletreméltó, ha véletlenül csupa léhaságot ír. Műveinek kivételes értéke azonban munkásságát páratlanul nagyszerűnek láttatja; a "Comédie humaine" olvasóinak el kell ismerniök, hogy ezt az emberfölötti munkát csak egy óriás végezhette el, egy óriás, aki ezzel a munkával végre is megölte magát. Mert ez a kilencvenhét, különböző című, de jobbára egybefüggő mű, melyet Balzac kénytelenségből irt, ezer gond és a tervezgetés lázainak közepett, kínnal, verejtékkel, a költő, a tudós és a bölcselő minden becsvágyával és egy középkori barát lelkiismeretességével, pihenést nem ismerve, izgatószerekből gyűjtve a hozzávaló testi erőt: egyike a legnagyobbszerű, leghatalmasabb irodalmi monumentumoknak. Kevés szóval nem igen lehet jellemezni ezt az alkotást. Anatole France így akar lapidáris kifejezést adni Balzac jelentőségének: Balzac munkái egy egész világ, Balzac az istenek egyike. Taine pedig: Shakespeare-rel és Saint-Simonnal Balzac a leggazdagabb tárháza az emberi természetről összegyűjtött dokumentumainknak.
Oldjuk föl ezeket a jellemzéseket alkotó elemeikre.
(folytatjuk)