Wesselényi szóval  és tettel is a hazájáért élt. Idézzük fel kora egyik legkiválóbb mezőgazdáját, a hatalmas szónokot, írót, reformert, kiváló vadászt és lovast, vívót, úszót, párbajhőst, az 1838-as pesti árvízi mentés hősét.

Az ifjú báró Zsibón, az ősi birtokon 1796. december 30-án látta meg a napvilágot id. Wesselényi Miklós és Cserey Heléna – tizedik gyermekeként s egyetlenként aki a felnőtt kort meg is érte. Hat éves volt még, mikor apja egy sűrűn ágaskodó mén hátára ültette e szavakkal: Egy Wesselényinek félni nem szabad!

Házitanítói Tőkés János, majd ifjú Pataki Mózes -kit később elismerésül apja mellé temettetett  - vezették otthoni tanulmányait. Majd Kolozsvárott tanult. 

Már kilenc éves korában apját elkísérte a megyegyűlésre, aki keményen összeszólalkozott a főispánnal, kitől nem kívánt bocsánatot kérni, ezért a felháborodott urak az ablakon akarták kidobni. Ám az ifjú Miklós előrántott karddal kiáltotta: Aki még egy lépést mer tenni atyám ellen, irgalom nélkül keresztüldöföm! Erre az urak haragja azonnal elillant és meghatódva kapták fel a fiút, hogy megölelhessék.

Szellemiségére nagy hatással volt Kazinczy, aki elismerte az ifjú tehetségét. Itáliai tanulmányútjáról Niklán vezetett át útja, ahol elnyerte Berzsenyi barátságát. 

1817-től népkonyhát állított fel az ínségtől szenvedőknek, az év végén már táblabíró. 1818-ban kezdte meg közszerepléseit a vármegyegyűléseken, következő évben már az úrbérrendezés ügyében vállalt komoly szerepet.

Barátjával gr. Széchenyi Istvánnal nagy tanulmányutat tettek Franciaországban és Angliában, 1821-1822—ben, kutatva mi szolgálná hazánk fejlődését. 

Hazatérve komoly birtokreformot hajtott végre, parasztjait elsőként szabadította fel a jobbágyság alól, elengedte a dézsma és a robot nagy részét, a földművelés és állattenyésztés legújabb módozataira oktatta őket. Mintagazdasággá fejlesztette zsibói birtokát  -, faiskolákat, gyümölcs- és virágkertészeteket alapított, komoly gépesítésbe kezdett. Létrehozta törökbúza-alapítványát, amely egyszerre több célt is szolgált: ínség idején ellátást biztosított a szenvedőknek, segélypénztárként, pedig kamatmentes hitelt nyújtott.

Az 1825-ben összeülő országgyűlésen egyértelművé tette, hogy ellenfele a despota Habsburg-abszolutizmusnak, védte a nemesi szabadságot, reformot sürgetett a jobbágy-kérdésben, lótenyésztésben. Megalakult Széchenyi vezette fiatal reformer-arisztokratákból álló „harmadik erő” országgyűlési klubja - a reformindítványok műhelye. Széchenyivel együtt az 1820-as évek elején kidolgozott újító elképzeléseket  - melyeket a közvélemény Széchenyihez köt, ám ezek kidolgozásában neki is komoly szerep jutott - következetesen képviselte mind Magyarországon mind Erdélyben. 

Szatmárban birtokot szerezvén az 1830-as pozsonyi országgyűlésen, már,  mint a felsőház tagja működött. Baráti kapcsolatai révén összefogta az alsó- és felsőház ellenzékét. Hangadó szerepet vitt a magyar nyelv, az újoncozás korlátozása és vallásügyi reformok témakörében – „Minden nemzetnek vele született s oly jussa saját nyelvén szólani, melyben gátolni éppen oly vétkes, mint veszélyes.” Erdélyben is mindezekért kiállva, hűtlenségi eljárást indítottak ellene, de a Habsburg-hatalom most még visszakozott, ám kiábrándulásnak hasznos volt, miszerint bebizonyosodott, hogy lehetetlenség elfogadni Széchenyi illúzióját - a Habsburg-kormányzat meggyőzéséről és a velük való együttműködésről.

1831. decemberében hőn szeretett édesanyját elragadta a halál, kinek koporsóját vállára vetve vitte a hegy tetején épült sírboltba s ott elhelyezve nyolc napot és nyolc éjt virrasztott mellette a  jeges télben. Majd Pestre utazott, aktívan vett részt a közélet, továbbá a lótenyésztés fejlesztését célzó Széchenyi vezette vállalkozásokban. Támogatott és segített minden, a haza felemelkedéséért küzdő egyesületet és erre szólította fel birtokostársait is (– ennek volt előfutára az 1828-ban létrehozott első pesti vívóegylet). Részt vett az első kisdedóvó és óvónőképző intézet szervezésében, alapítványt hozott létre a vakok intézetének javára. 

Balítéletek c. művének kiadását szervezte – melyben kritikusan kielemezte a fennálló társadalmi állapotokat s ez alapján megoldási tervet is kidolgozott: az ősi alkotmány bázisáról indulva, azt megtartva egy széles polgári-nemesi demokrácia kiépítését, az uralkodó jelentős korlátozását; a törvényhatóságok törvénytelenség esetén szabadon alkalmazható a passzív rezisztencia eszközét; jobbágyreformot; közteherviselést; oktatási rendszer megújítását; hazafiúi nevelés központba helyezését; magyar nyelv terjesztését; sajtószabadságot; a hitel biztonságát biztosító törvényt; monopóliumok káros voltának kioltását; a nemzet közpénzei feletti szabad rendelkezést.

Széchenyivel a reformországgyűléseken főrendű ellenzék vezetőiként működtek – programjuk alappillérei voltak - az úrbérrendezés, unió Erdéllyel, a magyar nyelv ügye, vallásügyi reform.

1833-tól ismét az erdélyi ellenzék szervezője vezetőjeként működött, komoly harcokat folytatva az udvarral és tisztségviselőivel, akik érzékelték, hogy egy igazán komoly ellenfelük van: Wesselényi. Aki ellen minden eszközt felhasználtak. Saját kősajtóján kinyomtatta az országgyűlési naplót, melyért a kormány perbe fogatta és ezzel egyidejűleg megkezdték a magyarországi hűtlenségi perének előkészületeit. A kormány végül katonasággal szétverette a védtelen erdélyi országgyűlést.

1835-ben megindult ellene a hűtlenségi per, a nádor elhatározta „külső erővel” is megakadályozza, ha kell, hogy a felsőházba lépjen. Mindent megtett a hatalom, hogy a közéletből kiszorítsa és a magánéletét is rendkívül megnehezítse / nem térhetett haza Zsibóra, mert elfogató parancsot léptettek életbe ellene Erdélyben /. Pere történelmünk egyik legnagyobb politikai pere volt, mely során mind személyi, mind vagyonbizonytalanság volt az osztályrésze. Ügyvédein és barátain (Kölcsey, Deák) túl maga is aktív részese volt védelmének. Az országgyűlés is napirendjére vette ügyét, ám a felsőházban megakadt a felirat, a per nem töröltetett. Közben megindultak a perek az országgyűlési ifjak és Kossuth ellen is – mindannyiuknak segítséget nyújtott Wesselényi. 

1838. márciusában Pest gátjait a jeges ár áttépte a várost elöntve s ő kevesed magával napokon át mentette az életeket, méltán érdemelte ki az árvízi hajós címet. Természetesen az újjáépítés munkálataiban is részt vett.

A védelem érveit kevéssé figyelembe véve megszületik az udvarnak kedvező ítélet, 1839-ben három év fogságra ítélték a szeme világát már szinte tejesen elvesztett Wesselényit. Az ellenzék összefogása nyomán sikerült másfél év múlva kegyelmet kieszközölni részére – ám sajnos szemét már nem tudták megmenteni, 1844-re teljesen megvakult. 1845-ben vette feleségül Lux Annát, aki élete végig hűségesen ápolta.1848-ig Zsibón élt, mint Kolozs vármegye alispánja. 

1848-ban komoly része volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés is kimondta az uniót Erdéllyel. Magyaroszágon a felsőház és az unió-bizottság tagjaként dolgozott. 1848 végén erősen súlyosbodó betegsége miatt újra gyógykezelésre utazott – mely alatt külföldi lapok számára írt cikkeket a magyar ügy védelmében. 1850-ben történő hazatértében Pesten fejezte be földi útját. Az utat, melyről így írt „Az én utam egyenes út. Cselekvésem csak annyi, hogy az igazat megmondom.”