Róma városa és az olasz filmművészet aranykora előtt tiszteleg egy kiüresedett képzeletbeli olasz író-újságíró egzisztenciális őrlődésein keresztül az olasz versenyfilm, Paolo Sorrentino La grande bellezza (A nagy szépség) című költői és szürreális alkotása, amelyet kedden este mutattak be a 66. cannes-i filmfesztiválon.

A film főhőse a nagy reményekkel indult egykönyves író, Jep Gambardella (Tony Servillo), akiből negyven évvel később kiábrándult újságíró és a felszínes római társasági élet központi figurája lett. Mintha Federico Fellini Az édes élet című filmjének Marcellóját látná a néző megöregedve. 

Az extravagáns estélyeken Jep a dekadenssé vált élete értelmén kezd gyötrődni. Iróniával ás cinizmussal leplezi önmaga és a többiek iránti undorát, ugyanakkor továbbra is főszereplője a hatalmas estélyeknek, amelyet időnként a Colosseumra néző lakásának teraszán rendez, s amelyeken az újgazdag burzsoázia plasztikai műtéteken rendszeresen áteső, unott tagjai sznob módon viselkednek és hajnalig buliznak.

"A film másfajta szegénységről szól, mint az anyagi szegénység. Nem az emberek iránti negatív véleményemről akartam beszélni, hanem bemutatni, hogy kik azok az emberek, akik ma Olaszországot szimbolizálják" - mondta a rendező a díszbemutató előtti sajtótájékoztatón. 

Sorrentino az elmúlt kilenc évben ötödik alkalommal kapott a meghívást a cannes-i fesztivál versenyprogramjába. Legutóbbi, 2011-ben készült angol nyelvű filmjének (Helyben vagyunk) főszerepét Sean Penn alakította, 2008-ban A megfoghatatlan című alkotásáért a zsűri díjával jutalmazták. 

A rendező egyébként a Rómát csodálatosan fényképezett, valódi cselekmény nélküli metaforikus filmjében az olasz filmművészet aranykorának rendezői, Scola, Fellini, Ferreri, Monicelli munkássága előtt is tiszteleg, az 1960-ban készült Az édes életre pedig számos képi és történetbeli utalás is történik.

(MTI)