Az erszényes, a Darwin-béka és az ínyencfalat

Nem nagyon látványos az egérszerű erszényes, a törpe erszényesnyest (Dasyurus hallucatus). Az utóbbi tíz évben azonban populációja több mint a felére csökkent, aminek elsődleges oka az Ausztráliába behurcolt óriásvarangy, amelynek mérgező bőre megöli az apró ragadozókat. 

A helyi természetvédők most azzal kísérleteznek, hogy fogságban nevelnek erszényesnyesteket, amelyeket méregtelenített, de rosszullétet okozó varangyokkal etetnek abban a reményben, hogy a kisemlősök megtanulják nem zsákmányállatnak tekinteni a békákat, amikor visszaengedik őket a természetbe.

A "békaellenségek" után Sir David listáján is egy béka következik. A kétéltű azért is különleges, mert Charles Darwin írta le először, amikor 1834-ben Chilébe érkezett, ezért később Darwin hegyesorrú békájának (Rhinoderma darwinii) nevezték el. Ma a legfőbb ellensége az a vulkáni hamu, amely erdei élőhelyeinek közelében száll fel a környező tűzhányókból. 

"Nagyon figyelemreméltó béka, mivel a hímek költik ki az utódokat a szájukban. A petéket az apák a hangot adó torokzsákjukban tartják, itt fejlődnek ki a kisbékák. A hamu azonban kiszárítja és megöli azt a vegetációt, amely a békák otthonául szolgál, ezért kerültek végveszélybe" - indokolta döntését a tudós.

Attenborough különleges történettel szolgál következő választottjáról, egy furcsa, pikkelyes emlősről is. Pályafutásának kezdetén egy ázsiai forgatás alkalmával ugyanis megmentette a hátsó-indiai tobzoska (Manis javanica) egy példányát - egyenesen a serpenyőből. 

A hangyászokra emlékeztető tobzoskák kemény keratinpikkelyeket növesztenek a testükön: az anyag lényegében megegyezik az emberi haj és köröm építőanyagával. A kis különcöket nemcsak gasztronómiai értékük, hanem állítólagos gyógyerejük miatt is vadásszák.

"Az egyik legaranyosabb állat, amellyel valaha találkoztam. Nagy számban exportálják őket illegálisan, különösen Kínába. Az elmúlt 15 évben a tobzoskák több mint fele tűnt el" - tárta fel Attenborough. 

Kismadár és szivacs a végén

A lista utolsó előtti tagja egy különleges kolibri, amely az Andok perui lábánál él. 

A levélfarkú csodakolibri (Loddigesia mirabilis) a farktollait használja arra, hogy látványos, ám igen kimerítő módon párt találjon magának. A 15 cm körüli madár hímjének farktollai nagyon hosszúak, líraszerűen hajlottak két tollpamaccsal a végükön.

Attenborough utolsó jelöltje sem kevésbé különleges: a vénuszkosár (Euplectella aspergillum) a mélytengerben él, testének vázát az üveg alapanyaga, a szilícium-dioxid - köznapi nevén kova - alkotja. 

"Összetett üvegszerkezete a dizájn csodája. A szivacs úgy építi fel, hogy nincsen szüksége vörösen izzó hutára, mint nekünk, embereknek" - fejtette ki a tudós.

 (MTI-ifgg\krp\kpt)