Indiában, hol éjjel a vadak

zöld szeme cikkan át a dzsungelen, -

mikor dédapa is kicsi volt még,

élt egy nagy fejedelem.

Parancsot adott, büszkét, szigorút:

"Fogjon mindenki szerszámot! Oda,

hol a lombzenére táncot lejt a hold,

épüljön hétszáz ékes palota!"

Hétszáz ékes palota közé

kincstárat vasból rakatott

s a napot akarta ráveretni,

mint óriás, tüzes lakatot.

Hiába szörnyedt el a nép

s kérlelték vének és papok:

"Ami égi, ne hozd a földre!"

A kapu pántja kérte a napot.

Feszült létra a felhő szélihez.

Megbillent az; a létra leszakadt.

Fogtak sasokat könnyü szekérbe.

A hámot szétszedték dalos madarak.

S míg sürgött irtózva, serénykedett

a dolgos népek megdöbbent zöme,

kisült a vetés, kigyult a város;

kicsordult a nap lángos özöne.

Mint a zuhatag, hullt alá a tűz. 

Állva száradt el a fejedelem.

S a hétszáz palota helyét elfoglalta 

az őserdő egy hűvös éjjelen.