Egy korty vizet ivott, mert ahogy az indus mestereitől tanulta, mindig vizzel gyógyitotta magát.

- Reinkarnáció, - folytatta tovább, csendesen. - Én hiszek a reinkarnációban, a lélek megujhodásában. Különben mi értelme lenne életünknek? Mért hal meg Petőfi 26 éves korában és Fadrusz 45 éves korában? Hová röppent ez a két hatalmas alkotó szellem? A semmibe? Ujra születünk. Mindenki magával hozza az utazó-táskáját az Égből a Földre. A táskában ott vannak a szerszámok, amelyek itt is nekivalók. Az ember már gyermekségében aziránt a foglalkozás iránt érdeklődik legjobban, amelyre született. A kis Vecsey már öt éves korában ugy nyúl a hegedühöz, mint aki valamikor muzsikus volt, de abba kellett hagynia, s most uj erőt, uj kedvet kapva folytatja a régit. Mily hamar otthon van ismét a hangok világában! Ami fogásokat más tiz évig, husz évig tanul, azt egy-két nap alatt már tudja. Dehát hogyisne: csak az uj kezet kell belegyakorolnia. Lelkében a tudás alapja megvan. Liszt Ferenc már hat éves korában nem a zongora iránt érdeklődött e legjobban? Hány gyermek nő fel a zongora mellett, s nem érdeklődik iránta! Munkácsy inas-korában reszketett a festékért és az ecsetért. Hány asztalosinas, akinek szintén sokszor a kezébe nyomják az ecsetet, de csak eszébe se jut, hogy mást is fessen, mint amit muszáj. Nemcsak a poéta születik: mindenki születik valamire. De aki kőfaragónak született, és kőfaragóság helyett a borbélyságot vállalná, nehezebb szerszám lesz neki a borotva, mint a csákány. Mert az a munka, amelyre születtünk, gyönyörüség; az a munka, amelyre nem születtünk, szenvedés.

Várt. Mélyet lélegzett.

- Életünk csupa akarat. Minden percben. Első mozdulatunktól a születésünktől, utolsó mozdulatunkig. Hát ha főtengelyünk az akarat, akkor földi életünk előzményeiben mért ne volna ott az akarat? S ha valamiért akartunk születni, akkor élni is annak az akaratnak a teljesítése végett élünk itten. A karma nem bolondság. Buddha filozófiájának csak egy a gyengéje: nem ismer kötelességet a család és a nemzet iránt. Természeti törvény, - tehát a Világ Urának törvénye, - hogy az ember ne csak magára nézzen, hanem arra a lélekcsoportra is, amelynek neve: a család. S arra a léleknyájra is, amely az azonos nyelvü és gondolkodásu családok összessége: nemzet. A világegyetem földi rendje iránt való vétség: magunkat kivonnunk az élet természetes folyamatából, s megtagadnunk családunkat és nemzetünket csak azért, mert az élet jajos-bajos. De ha már sorsunk, épp azért is kötelességünk egymás bajain segitenünk, egymásért dolgoznunk és magunkat nem mimagunkért megtagadunk, hanem szeretteinkért és embertársainkért általában. Amiket Buddha ostobaságoknak mond, azok valóban bolondságok és ostobaságok, de maga az élet mégse megtagadnivaló. Örökké valók vagyunk.

Felült az ágyban.

- A gyászjelentések és sirkövek az ember hitetlenségét kiáltják. Mi az a "meghalt" - "örök pihenés" - "itt nyugszik" - "nyugodjék békében"??? Mind-mind a test szava. A testi ember szava. Az ember nem hal meg, csak a teste. De az ember nem a teste, s éppenséggel nem akkor, amikor már a földben van. Az ember a lélek. A lélek nincs a földben. A lélek magával viszi az örök élet lángját a szellemi világba és Isten lábánál áll meg, ahonnan egykor elbocsátódott. Valaki utaztat sok embert valahova. Mi is utazók vagyunk. Ki utaztat bennünket? - nem ismerjük. Látjuk azonban, hogy bölcs és erős. Micsoda őrült vagy buta ember az, aki azt véli róla hogy annyi millió embert ok nélkül és cél nélkül utaztat.

- De, - vetettem közbe, - Péter bátyám mégsem hisz Krisztus isten-voltában?

- Én nem hiszek? Hát én nem is hiszem, hanem tudom. A magyar ha idegenek közt jelenik meg, nemcsak személy, hanem nemzet is. Éppugy, mint ha szerecsen vetődik közénk. Az a szerecsen nemcsak Pombó, hanem a szerecsen népfaj is egyben. Ha csak egy sugara is elhatolna ide valamely ismeretlen más világnak, az a sugár egyben a másvilág is. Harmatcsepp épp így: maga a tenger. Minden emberben fénylik valami az isteni szikrából. No és éppen csak Krisztus ne volna Isten?

- Miért mondta akkor a reinkarnációt. Van erre nekünk szebb szavunk is, amely a mienk: Feltámadás.

- Feltámadás, - ismételte utánam.

(Gárdonyi Géza: Bibi - regény, részlet)