Bár tudnám, hová
Szivárvány

Nietzsche az oktatásról

 

 

"Örömteli bejelentés: egy újabb darab vált olvashatóvá magyarul Friedrich Nietzsche csekélynek éppen nem mondható szellemi hagyatékából. Az ifjú német filológus egyik baseli előadássorozatába tekinthetünk bele filozófiatörténeti csemegézés gyanánt és nem mellesleg a cím hatására egy kissé óvatoskodva, tudniillik az inkább sejtetne valamiféle száraz intézménykritikai alkotást, mint az egyébként a szerzőtől megszokott bölcseleti sziporkákat. Szerencsére szó sincs erről, mi több, eme korai darab Nietzsche munkásságából igazi gyöngyszem, és felvonultat szinte minden elemet, amely miatt méltán betonozódott be a filozófus a szellemtörténet nagyjainak szoborparkjába. Irónia, szarkazmus, retorikai mesterfogások, néhol megbotránkoztató kultúrakritika és beigazolódni látszó víziók egyaránt megízlelhetőek Nietzsche e korai fellángolásában.

 

A karcsú kötet az Attraktor kiadó gondozásában jelent meg, puhafedeles borítóval. A külső nem kifejezetten olvasócsábító, sötét tónusai borongós hangulatot kölcsönöznek a könyvnek, amelyet Kondor Attila Ittlét című képének kapu-motívuma tesz sejtelmessé. Természetesen a filozófiai könyvek esetében igényként nem merülhet fel egy „ezt vedd meg!”-típusú külcsín létrehozása, mi több, úgyszólván az a tartalomnak ellentmondó felesleges hivalkodással lenne egyenértékű, így helybenhagyó bólintással tekinthetünk bele immár a mű lényegébe."

 

 

 

- Írás megnyitása - kuk.btk.ppke.hu

NetLand