Imagináció, a szenvedélyes játékos váratlanul megbetegedett. A titokzatos kórtól, amely megtámadta halhatatlan testét, magas láza lett. Kénytelen volt ágyba feküdni, és doktort hívni. Az orvos alaposan átvizsgálta, és meg is találta a zöld kicsi férget, amely Imagináció szívébe fészkelte magát. A kis bajkeverőt két ujja közé fogta, és magasra emelve mondta. – Látod? Ez okozta rosszullétedet. De most már játszhatsz tovább, kutya bajod. Imagináció érdeklődve közelebb hajolt. – Mi ez? – kérdezte az orvost. – Hát nem tudod? Ez a te rögeszméd, az élet első alakja, az ősféreg. Úgy látszik, nem tudtál végleg lemondani a halandó világról. Képzeletedbe így furakodhatott be e parányi kígyó, mígnem elérte halhatatlan lényedet. Nem is tudod milyen nagy veszélybe sodortad magad.  Pedig tudod jól, hogy a halandók már nem mernek játszani. Régóta nincs szükségük rád. Ők már egy másik világot álmodtak maguknak. Fantáziájuk világát.  Jobb lenne, ha elfelednéd őket. – Azzal a gyógyult tenyerébe tette a kicsi férget, és távozott. Imagináció nem tudta mi tévő legyen rögeszméjével. Tudta jól, hogy a doktornak igaza van, valóban abban reménykedett, hogy egyszer még visszatérhet a világba. De hogy ez a vágy benne betegséget okozhat, hát azt nem hitte volna. Hiszen ő csak játszani szeretne, és az angyaloknak mindig fontosabb dolguk van. Bezzeg az emberekkel! Emlékezett vissza a régi időkre mikor még bennük élhetett. - Nem, nem! - Határozta el magát. Nem mond le arról, hogy egyszer még újra az emberekkel játszhasson. – Ne félj te kis férgecske - nézett rá szelíden - nem pusztítalak el soha! Te vagy az én rögeszmém, és azt akarom, hogy az is maradj örökre. De hogy többé ne betegíts meg, elvarázsollak. – Azzal mágikus kezével lágyan simogatni kezdte mindaddig, míg a kicsi zöld féreg egyszer csak átváltozott hófehér galambbá. Ekkor óvatosan két kezébe fogta, és visszahelyezte szívébe.