„Shakespeare után Shaw műveit játsszák leggyakrabban az angol nyelvű színházakban. Életében csak Albert Einstein és Mahatma Gandhi vetekedhetett ismertségével. 1925-ben ítélték neki az irodalmi Nobel-díjat. Egyébként sose fogadott el elismeréseket. Egészen haláláig alkotott, addig, amíg 1950 szeptemberében le nem esett egy almafáról. Az egész világ meggyászolta. A Times vezércikke Shaw halálával foglalkozott; az indiai kormányfő rendkívüli ülést hívott össze; az amerikai Broadwayn leoltották a villanyokat. 1856. július 26-án született G.B. Shaw, rá emlékezünk.
Shaw ír származású volt, egy évszázadokban emlékező, de évtizedek alatt elszegényedett őskelta arisztokrata család fia, alaposan össze nem illő szülők gyermeke. Az apa részeges semmittevő, afféle kártyás-tarhás, őseire hangzatosan büszke úri kocsmatölteléknek számított. (Nálunk a század első negyedében a vagányzsargon "darizó mangár"-oknak nevezte az ilyeneket.) Az anya finom lelkű, zongorázni művész fokon tudó, művelt zenetanárnő, aki férje helyett is pénzt keres, amíg el tudja viselni ezt a férjet. Az apa a nagyon értelmes fiút pénzkeresésre akarta szoktatni, hogy eltartsa a családot. Kivette az iskolából és pénzbeszedőnek adta egy ingatlanügynökséghez. Shaw ezt is jól csinálta, és idővel hasznára lett, hogy megismerte a titkos jövedelmek természetrajzát is. Ennél azonban fontosabb volt számára, hogy minél többet tanuljon. Anyjától korán megtanulta a hangjegyeket, hamar tudott zongorázni.”