Napkeleti Hermész

Tormay Cécile szobra Budapesten

 

Felavatták Tormay Cécile (1875–1937) írónő szobrát szombaton Budapest VIII. kerületében. "Ideje végre, hogy lerántsuk a leplet történelmünk és irodalmunk kitakart mozaikjairól" - mondta Zorányi Gábor, a Nemzeti Értékvédő Egyesület elnöke a Szent Rókus Kórház előtti parkban tartott szoboravató ünnepségen. Hozzátette: "ideje, hogy teljességében láthassunk egy kort és ideje, hogy gazdagabbak legyünk általa".  Tájékoztatása szerint egyesületük csaknem két éve határozta el, hogy szobrot állítanak Tormay Cécile-nek. "Lassan olvadozott körülötte a jég a rendszerváltás óta, de végre elolvadt.  Az írónő szépirodalmi munkásságáért Magyar Örökség Díjban részesült" - emlékeztetett. 

Tormay Cécile szépírói munkássága 1899-ben az Apród-szerelem című novelláskötettel indult, és már első alkotásaiban felfedezhető volt írásművészetének talán legérdekesebb eleme, az atmoszféra-erő - ismertette az író munkásságát Takaró Mihály irodalomtörténész. Mint mondta, Tormay írói pályája 1918-ig töretlen volt a korabeli magyar irodalomban, és rendkívüli volt nemzetközi elismertsége is. Novellái, regényei rendszeresen jelentek meg francia, olasz és német folyóiratokban, regényeit sorozatban adták ki a jelentős német, francia és olasz kiadók. Tormay rövidesen a kortárs világirodalom elismert tagja lett, az Emberek a kövek között, A régi ház, vagy a Viaszfigurák ennek a különleges és modern stílusnak az ékkövei. Műveit ekkor már angol, német, holland, olasz, finn, észt, dán, francia és norvég nyelven is olvashatta a közönség. Figyelmét a történelem és a politikai események néhány évre más irányba terelték, e korszak kiemelkedő alkotói termése a Bujdosó könyv - tájékoztatott az irodalomtörténész.

Tormay Cécile mellszobrát R. Törley Mária szobrászművész készítette, az alkotást az ünnepségen Aczél László Zsongor pálos atya szentelte fel. Az írónő művéből Kubik Anna Kossuth-díjas színművész olvasott fel, közreműködött Geiger György Kossuth-díjas trombitaművész.  Az eseményen beszédet mondott  Józsefváros polgármestere és Jobbágy Éva, a Tormay Cécile Kör alapító-vezetője is. 

(MTI - bse \ blz)

 

NetLand